Rólunk
Az AfRoho a VitaFutura Kh. Alapítvány afrikai projektje
Célunk az elmaradott területek és a hátrányos helyzetűek támogatása
Elkötelezettek vagyunk
a környezetvédelem, az elmaradott területek és hátrányos helyzetűek támogatása, a társadalmi, gazdasági és szociális esélyegyenlőség megteremtése mellett, itthon és külföldön egyaránt.
Kiemelt hangsúlyt fektetünk
a pazarló fogyasztás csökkentésére és az ún. fogyasztói társadalmak által előidézett, globálisan is érvényesülő negatív hatások – szegénységi olló szélesedése, globális klímaváltozás, élelmiszerválság, vízválság stb. – enyhítésére.
Afrikai programunk elsősorban utóbbi célok elérését szolgálja.
Az AfRoho keretében Kenyában valósítunk meg támogatási és fejlesztési programokat, elsősorban az oktatási lehetőségek támogatása révén és az afrikai országokat leginkább sújtó problémák kezelésében.
Miért éppen Afrika?
Az AfRoho projekt kezdeményezője és vezetője, Vaszari Móni, így emlékszik vissza a kezdetekre:
„Magánemberként évek óta támogattam jelképes örökbefogadás keretében Kenyában élő árvákat és szegény sorsú gyerekeket. Szerettem ezt a támogatási formát, mert támogatóként úgy érezhettem, hogy valódi hatással lehetek a gyerekek életére, miközben rendszeresen hírt kaptam róluk.
A támogatást koordináló egyesület azonban egyik napról a másikra megszűnt. Ennyi év után nem szerettem volna, ha a gyerkőceim esetleg emiatt kimaradnak a tanulásból, ezért felvettem a kapcsolatot az iskolával.
Kiderült, hogy nem voltam egyedül. Volt több magyar támogató is, akik hozzám hasonlóan önállóan támogatták tovább az iskolát és a gyerekeket. A költségek csökkentése érdekében összefogtunk, és együtt kezdtük utalni a díjakat.
Ezzel a maroknyi csapattal indult az AfRoho története…”
Rászoruló gyerekeknek segítünk, hogy iskolába járjanak, legyen mit enniük,
és esélyük nyíljon egy jobb életre
Kenyában élő, rászoruló gyerekek iskoláztatását és életminőségének javítását támogatjuk pénzbeni és tárgyi adományokkal. Ennek keretében támogatunk egyes rászoruló gyerekeket (Jelképes örökbefogadás program keretében) és rászoruló gyerekekkel foglalkozó intézményeket is (Gyermektámogatási program).
A támogatást elsősorban szponzorainktól és támogatóinktól kapott hozzájárulásokból és adományokból, valamint SZJA 1% bevételünkből valósítjuk meg. Emellett keressük a pályázati lehetőségeket is, és várjuk céges támogatók jelentkezését is.
Tevékenységünk két fő területe
Jelképes örökbefogadás
Matopeni nyomornegyedben élő gyerekek tanulmányainak támogatása rendszeres pénzbeni adományok révén
Gyermektámogatás
Rászoruló gyerekekkel foglalkozó kenyai intézmények eseti és/vagy rendszeres támogatása pénzbeni és tárgyi adományokkal
Év működés
Támogatott intézmény
Támogatott gyerek
ezer Ft támogatás
Nálunk biztosan jó helyre kerül a pénzed
A támogatott intézményeket körültekintően választjuk ki, és maximálisan odafigyelünk az általunk adott támogatások felhasználására
- A támogatandó intézményeket minden esetben megbízható, személyes ismeretségen keresztül választjuk ki.
- Az intézményekkel napi szinten kapcsolatban állunk.
- Az összes intézményben személyesen jártunk több alkalommal is, illetve a mai napig rendszeresen látogatjuk őket.
- Ahol tudunk, pénz helyett tárgyi adományokat biztosítunk, melyeket mi szerzünk be.
- Pénzadományok esetén tételes elszámolást kérünk a támogatott intézménytől.


A kapott adományokat adott cél érdekében a lehető leghatékonyabban használjuk fel
- Az adományok meghatározó részét cél szerinti tevékenységre használjuk fel.
- Működési költségeink alacsonyak: a legtöbb feladatot önkéntesek végzik, a felmerülő költségeket pedig igyekszünk pályázatokból és célzott támogatásokból finanszírozni.
Működésünk átlátható
- Az adományok felhasználásáról rendszeresen beszámolunk weboldalunkon és Facebook oldalunkon.
- A támogatásokkal és az intézményekkel kapcsolatos információkat rendszeresen megosztjuk: weboldalon, Facebook posztban, hírlevélben, személyes találkozókon, emailben.
- Hivatalos beszámóink folyamatosan elérhetők weboldalunkon, pl. pénzügyi beszámolók, tevékenységről szóló beszámoló és az SZJA 1% felhasználásával kapcsolatos információk.

Kíváncsi vagy a gazdálkodásunkra? Megnéznéd a korábbi beszámolóinkat vagy azt, hogy mire költjük az SZJA 1% támogatásokat?
Esetleg szükséged van valamelyik hivatalos adatunkra?
Támogatók, együttműködő partnerek





Kérdésed van?
Lépj kapcsolatba velünk!
Ha szeretnél kapcsolatba lépni velünk, írj az [email protected] e-mail címre vagy üzenj a jobb oldali űrlap segítségével. Amint tudunk, válaszolunk.
Facebookon is megtalálsz minket az AfRoho oldalon vagy a lenti ikonra kattintva.
Alapítványunk egyéb elérhetőségeit ide kattintva találod.