Múlt hétvégén (szept. 12-14. között) kiállítóként mi is részt vettünk a Millenárison megrendezett Afrika Napokon. Immár hagyomány, hogy a Nyelvparádé társrendezvényén az Afrikával foglalkozó civil szervezetek és az Afrikához kötődő vállalkozások bemutatkozhatnak a nagyközönség előtt. Számunkra az idén adódott először alkalom, hogy afrikai programunkkal kiállítóként is részt vegyünk a rendezvényen.
Az afrikai ékszerekkel, valamint kisebb használati- és ajándéktárgyakkal díszített asztalunknál az érdeklődők részére tájékoztatást adtunk tevékenységünkről, a jelképes örökbefogadási programról és egyéb tervezett afrikai projektjeinkről. Vasárnap déltől pedig Kenyából frissen hazatért önkéntesünk saját készítésű képekkel illusztrált előadás keretében ismertette meg tevékenységünkkel az érdeklődőket. Asztalunknál a legnépszerűbb dekorációs elemek a samburu nyakék (amelyet a férjhez menetel előtt álló lányok viselnek), a bao játék (amely egy tradicionális, kétszemélyes, kenyai társasjáték) és egy újrahasznosított (strandon összegyűjtött strandpapucsokból készült) elefánt voltak. Utóbbira több ajánlatot is kaptunk, de sajnos a színes, vidám elefántot most nem volt lehetőségünk elajándékozni. Ígérjük azonban, hogy a következő kenyai útról többet is hozunk belőle. 🙂 Az összegyűlt – összesen mintegy 13.500 Ft értékű – adományért cserében viszont örömmel ajándékoztunk kenyai kézi készítésű karkötőket és nyakláncokat támogatóink részére.
A háromnapos rendezvény alatt szombaton látogattak ki legtöbben a kiállításra, amikor is szinte folyamatosan volt nálunk is érdeklődő. Néhányan csak nézelődtek, de többen részletesen informálódtak, leginkább jelképes örökbefogadási programunkkal kapcsolatban. Reméljük, ők elérhetőségeinken keresztül hamarosan fel veszik velünk a kapcsolatot, és nekik köszönhetően, a támogatott gyerekek száma tovább fog bővülni.
Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, a látogatóknak pedig az érdeklődést és a támogatást. Jól éreztük magunkat, reméljük, jövőre is ott lehetünk. 🙂