Kreatív foglalkozás a Bostonban

2016. 04. 10. | Boston iskolák

Kenyában tartózkodó egyik önkéntesünk – B. Móni vagy ahogy magunk között hívjuk: “Másik” Móni 🙂 – március 11-én délután a Boston óvodában járt, ahol kreatív foglalkozást tartott a gyerekeknek.

Kenyában nagyon másként működik az óvoda. A gyerekek 3 éves koruktól az iskolapadban ülnek, sőt ott is alszanak ebéd után a padra dőlve 🙁. Az első naptól kezdve betűket és számokat tanulnak. Gyakorlatilag egyáltalán nem rajzolnak, gyurmáznak, vagdosnak vagy foglalkoznak semmi olyasmivel, ami a kézügyességüket fejlesztené. (Vannak persze itt is kivételek, főként magánóvodák, ahol nem ennyire iskolajellegű az oktatás, de a többség inkább iskola-előkészítő, és nem annyira óvoda.)

Pedig az itteni gyerekek – ahogy azt a képek is bizonyítják – is nagyon élvezik ezt a fajta foglalatosságot. Nagyon lelkesen festettek, színeztek, vagdostak és ragasztottak egész délután…

A programban az óvoda összes gyerkőce és az óvónők is részt vettek, és mindannyian nagyon élvezték a foglalkozást.

A program sikerére való tekintettel szeretnénk meghonosítani a kreatív foglalkozásokat

Elsősorban a Bostonban, illetve – amennyire majd lehetőségeink engedik –, Kenya egyéb óvodáiban is.

A kreatív foglalkozások létrejöttét holland partnereink eszközökkel (kifestők, színes ceruza, zsírkréta, festék kisollók stb.) támogatják majd, de a program megvalósulásához anyagi támogatásra is szükségünk lenne.

Ha szívesen támogatnád ezt a kezdeményezésünk, megteheted bankszámlánkra történő utalással. Támogatási lehetőségekkel kapcsolatos bővebb információt itt találsz.

Ha kérdésed van, kérjük, jelezd az [email protected] e-mail címen.

Iratkozz fel!

Szeretnél rendszeresen értesítést kapni a legújabb bejegyzésekről és aktuális híreinkről? Iratkozz fel hírlevelünkre!

Korábbi

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről!

Ha nem akarsz lemaradni aktuális híreinkről, és szeretnéd az elsők között olvasni cikkeinket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési

Sikeresen feliratkoztál. Hamarosan érkezik első levelünk. Ha mégsem, kérjük, ellenőrizd spam mappád vagy - ha Gmailt használsz - a promóciók között. Ha ott sem találod, vedd fel velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen.

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről!

Ha nem akarsz lemaradni aktuális híreinkről, és szeretnéd az elsők között olvasni cikkeinket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési

Sikeresen feliratkoztál. Hamarosan érkezik első levelünk. Ha mégsem, kérjük, ellenőrizd spam mappád vagy - ha Gmailt használsz - a promóciók között. Ha ott sem találod, vedd fel velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen.

Pin It on Pinterest

Share This